"Bányay József vagyok, 2018. december 31-éig az MFT Metall-Form-Technik Alumíniummegmunkáló Kft. pénzügyi és számviteli vezetője voltam, 2019. január 1-ével pedig a Társaság egyik ügyvezető igazgatója lettem.

Komolyabb vezetői tapasztalat hiányában, valamint mivel az ügyvezetői pozíció sok új és némiképp váratlan dologgal lepheti meg az embert, ezért egy ismerősön keresztül felkerestem a LeanCentert, egy vezetői coachingon való részvétel céljából.

A LeanCenternél a Coach, Egyed Ildikó a bemutatkozó megbeszélésen nagyon kedvesen fogadott, igazán szimpatikus és megnyerő személyiség, és ahhoz képest hogy én nem vagyok egy túl könnyen megnyíló ember, furcsa mód már a bemutatkozó megbeszélésen nagyon sokat beszélgettünk. Így hát könnyedén belevágtam a vezetői coachingba.

Az első ülések során Ildikó a célzott kérdéseket jó időben, jó helyen feltéve – és ami szerintem rendkívül fontos – a mentoráltat érvényesülni hagyva, felmérte attitűdömet, valamint feltárásra kerültek azon problémák, amelyeket aggályosnak tartottam a jövő szempontjából. Így kerültek kitűzésre a coaching céljai.

Ildikó a coaching során az előzőeket figyelembe véve, lépésről lépésre haladva, a beszélgetések mellett különböző, hol játékos, hol nagyon is komoly feladatokkal látott el, így terelt rá a „helyes útra”. Merthogy Ildikó a coaching alatt nem megoldotta a problémákat, hanem a nagyon sok beszélgetés során egyfajta önfejlesztő, önerősítő, önmegvalósítható útra vitt rá, amire tulajdonképpen csak a coaching utolsó ülésein a visszacsatolás során jöttem rá.  

A tízüléses coaching elvégzése után bizton állíthatom, hogy ma már sokkal határozottabban, magabiztosan tudok tárgyalni bárkivel, vagy éppen tudok megoldani egy felmerülő problémát, konfliktust, illetve nem utolsó sorban az önbizalmam is megnőtt, sőt, sokkal vidámabb hangulatban járok dolgozni. No és persze ezekből a Társaság is profitálhat!

Véleményem szerint Ildikó nem csak remek Coach, hanem rendkívül felkészült szakember a pszichológia szakterületén is, de a legtöbb, amint elmondhatok az egész coachingról, az az, hogy a tíz ülés minden egyes alkalma, perce nagyon gyorsan elrepült, ha nincs a vekker, akkor még lehet, hogy most is ott ülünk. Summa summarum, bátran tudom ajánlani bárkinek!"

Bányay József - ügyvezető igazgató, MFT Kft.